it's complicated...


Sziasztok! Nem tudom, mi jobb: ha mentegetőzök vagy inkább csak hagylak titeket olvasni... Szóval
megpróbálom mindkettőt, egyszerre, egy rövid magyarázat formájában. Iszonyú sok feladat zúdult rám mostanában, így kevés időm jutott alkotni - a kreatív energiáimat inkább rajzolgatással kötöttem le. No de nemrég voltam egy előadáson, ahol két férfi táncolt. Dinamikus volt és csodálatos, egészen felemelő volt nézni, ámulni, hogy hogy lehet a mozgás ennyire kifejező és harmonikus. Ezt az élményt próbáltam átkonvertálni Thorkiba, mert az előadás nagyon megihletett; teljes egészében egy szeretlek-utállak kapcsolat idéződött fel bennem, míg néztem, és utána ezt gyorsan ki is írtam magamból. Tökéletesen illett a koncepció drága isteneinkhez, szóval szerintem viszonylag jó lett ez az iromány. De döntsétek el ti :)
Thorki AU, táncművészek, háttérismeretek nélkül is okés (azt hiszem, bár nem mernék fogadni rá).




Egy kusza, átláthatatlan, megfoghatatlan, szédítő táncot jártak, amely mégis egyszerű, csontig hatoló és puha volt, gonosz és sötét, lágy és kristálytiszta. Egymással szemben álltak, ellentétes lépéseket tettek, amelyek mégis ugyanolyanok voltak – egy más szemszögből, egy más világból nézve talán még tökéletes is lehetett volna. Thor, a magas, kidolgozott, hegynyi szőke férfi gyengéden, szeretetteljesen, sóvárogva mozgott; Loki, az alacsony, csontsovány, hosszú sötét hajú férfi pedig viharosan, gőgösen, keservesen, sőt bosszúsan járta a lépéseket. Ezek nem csak táncmozdulatok voltak – ezek a szívükből jöttek, az érzéseiket tükrözték.
Mint a mágnesek, úgy mozogtak: Thor közeledett, határozottan, mosolyogva, és ha elég közel ért, Loki futva-morogva távolabb ment, ki Thor közeléből, elfordult, és várt. Várta, hogy Thor újra közelítsen, hogy aztán megint hátat fordíthasson. Élvezte ezt a játszmát, kettőjük végeérhetetlen fogócskáját. Tudta, hogy Thor soha nem hagyná abba, nem adná fel, nem hátrálna meg. Ha pedig mégis – talán így kellett lennie, úgysem érdemelte meg.
Loki minduntalan menekült, majd megállt, menekült és megállt, menekült, megállt, Thor csak futott, majd megtorpant, futott és megtorpant, futott, megtorpant.
Újra futott, de ezúttal nem torpant meg – futott Loki után, és egy ponton utolérte, magához szorította, ölelte, Loki kapálózott, és a hatalmas kezeket hámozta gyönge testéről. Thor nem engedett, várt csupán, várt a megbékélésre, belenyugvásra.
Loki teste vergődött, szíve őrlődött, agya tiltakozott... teste megnyugodott, szíve döntött, agya elcsitult.
Egy pár pillanat, egy pár szívdobbanás, ba-dumm, ba, dumm. Ba, dumm. Ba. Dumm.
Sötét. Loki megfordult, Thor felé nézett.
Újra fény lett, és újra megindult egy tánc, ezúttal egy lassabb, csendesebb ritmusra.
Thor közelebb lépett, és lassan megfogta Loki bal kezét. Loki hirtelen mozdult, hátrébb, messzebb, és elkapta a kezét, a szívéhez kapta, közel ölelte. Thor bocsánatkérően felemelte a tekintetét Lokira, és nagyon lassan közelebb lépett egyet. Várt. Lépett még egyet, s megint várt. Odaért Loki elé, és kinyújtotta felé a kezét. Loki várt, badumm, badumm, badumm, és ő is kinyújtotta a saját kezét.
Badumm.
Ujjaik összekulcsolódtak.
Badumm.
Thor keze Loki hajában.
Badumm.
Loki körmei Thor bőrét marják.
Badumm.
Thor orra Loki orrán.
Badumm.
Thor ajkai Loki száján.
Badumm-badumm-badumm.
Tapsvihar fogadta előadásukat. Háromszor tapsolták vissza őket.
És vissza kellett térniük ebből a másik dimenzióból a valóságba.

Megjegyzések